Internetdetektív

Médiafigyelő

Itt olvashatók azok a cikkek, melyeket a mi kezdeményezésünkkel rokon lapokon, blogokon közöltek távoli “szezőink”. Egyelőre a Tudatos vásárló hírei, az Indexes Tékozló Homár és Sógorom, a zugügyvéd, valamint a Jogi fórum és az Origó fogyasztóvédelmi aloldala, a Fogyasztók legfrissebbjei olvashatók itt, de a lista folyamatosan bővül.

Az országos tiszti fõorvos szerint "aggodalomra adhat okot", hogy Magyarországon két hónap alatt 123 embernél idézett elõ rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaital-fogyasztás – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken az MTI-vel. [Link]

Huszonegy eljárást indítottak a hatóságok annak az átfogó akciónak az eredményeként, amelyet a folyó árterén garázdálkodó fatolvajok elfogása érdekében hajtottak végre a Közép-Tisza mentén – közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendõrkapitányság vezetõje csütörtökön az MTI-vel. [Link]

A De iurisprudentia et iure publico – Jog- és politikatudományi folyóirat Szerkesztősége a 2011/4. szám keretében tizennégy tanulmány és két konferencia-beszámoló közlésére vállalkozik. A tanulmányok közül nyolc írás a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia egyes szekciói keretében elhangzott előadások alapjául szolgáló pályamunka. [Link]

A személyhez fűződő jogok védelmének kialakulása és fejlődése, azok általános szabályozása. [Link]

Befejeződtek az idén nyugdíjba vonuló bírák helyére kiírt pályázati eljárások, nincs akadálya a megürülő álláshelyek betöltésének – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken az MTI-vel. [Link]

A Fővárosi Ítélőtáblán pénteken megkezdődött Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társai perének másodfokú tárgyalása; Geréb Ágnest első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, továbbá öt évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. [Link]

A házi ivóvízhálózaton a fagyás következtében elfolyt vízmennyiséget éppúgy ki kell fizetnie a fogyasztónak, mint ha azt elfogyasztotta volna – közölte a Magyar Víziközmû Szövetség pénteken az MTI-vel. [Link]

Az MMBF Földgáztároló Zrt. tárolója kifogástalanul mûködik, amit mutat az is, hogy a napi 13-14 millió köbméter gáz kitárolása a kereskedelmi készletbõl fennakadás nélkül történik – mondta Gáti István, a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek. [Link]

Ezer százhalombattai lakótelepi lakásban hajnaltól nincs áram, meleg víz, illetve fûtés egy trafóállomás és egy nagyfeszültségû vezeték meghibásodása miatt; a hiba elhárításán nagy erõkkel dolgoznak – közölte a város alpolgármestere pénteken az MTI-vel. [Link]

A gyűlölet-bűncselekmények elleni, nemzetközi szervezetek által is gyakran kritizált erőtlen fellépés hazánkban a jogi szabályozás hiányosságaiból is adódik. Erre a megállapításra jutottunk, amikor az új Büntető Törvénykönyv jelenleg zajló kodifikációjához kapcsolódóan négy másik, a gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni fellépés terén komoly tapasztalattal rendelkező civil szervezettel együtt áttekintettük az ilyen bűncselekményekre vonatkozó hatályos büntetőjogi szabályozást. [Link]

Egymillió doboz fogamzásgátlót "hív vissza" a Pfizer, a gyógyszergyártó cég a közösségi médián keresztül, valamint a saját honlapján elhelyezett videoüzenetben figyelmezteti a nõket, hogy gyártási hiba miatt a készítmények hatástalanok lehetnek. [Link]

Hát most legalább kiderül, hogy milyen egy kortárs magyar csőd, amibe az állam besegít! Azoknak, akiket viszont ez testközelből érint a Békéltető Testület ajánlkozott segíteni:A Budapesti Békéltető Testület fogyasztói jogvita esetén eljár annak érdekében, hogy a fogyasztó és a vállalkozás között egyezség jöhessen létre. Egyezség hiányában dönt a fogyasztói jogok érvényesülése érdekében. Eljárása minden esetben ingyenes, gyors és objektív. A … [Link]

A Malév egyik vezetője szerint a jegyár visszajár, de nem tőlük, az mástól követelhető, illetve jogi úton lehet majd visszaszerezni a jegyre befizetett összegeket. A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület ugyanakkor felhívja a figyelmet arra: a jegyár megtérítése minden pórul járt utasnak jár, aki nem tudott elutazni a leállás miatt. [Link]

Péntek reggel hat órakor beszüntette mûködését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A budapesti Liszt Ferenc Repülõtéren nyugodtan várakoznak az emberek. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy újraindulhat a légitársaság mûködése. [Link]

Öt magyarországi beruházás is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját minden évben összeállítja két civil szervezet. Az intézmények szerint idén összesen 16 milliárd eurót „pazarolt el az Európai Unió halott projektekre”. [Link]

Az elsõ tapasztalatok alapján jól mûködik Budapesten a Nagykörúton a villamosok közlekedésére áthangolt új lámpaprogram, a villamosok menetideje két perccel csökkent – mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek. [Link]

Bűnszövetségben elkövetett illetékbélyeg-hamisítás, illetve ügyvédi letét elsikkasztása, csalás és okirat-hamisítás miatt indult a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön az a másodfokú büntetőper, amelynek vádlottjai között ügyvédek és egykori bíró is van. [Link]

Az átadás-átvétel a jogszabályi kereteknek megfelelően zajlik az Országos Idegtudományi Intézetben. [Link]

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt K. Tamás és társa ellen indított büntetőügyben a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét. [Link]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2012. január 26-án eljárást indított a Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt., a GERGELY AIR Légiszolgáltató és Export-Import Kft., a KOMPLEX AIR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a KOBO-COOP-'96 Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., az RSZ-COOP Légiszolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a SZEMP AIR Légiszolgáltató Kft. ellen. Az ügyindítás első lépéseként egyes vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak … [Link]

Három év börtönbüntetésre ítélte közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nem jogerősen a Kaposvári Városi Bíróság csütörtökön azt a 22 éves férfit, aki cigány származásúnak vélt, ezért megtámadott egy gimnazistát 2011 tavaszán. [Link]

Eljárást indítottak Nógrád megyében két férfi ellen, akik pénzért rongáltak meg gázórákat, hogy azok a valósnál kevesebb fogyasztást mutassanak; több fogyasztót is kihallgattak már gyanúsítottként és a kör várhatóan tovább bõvül – közölte a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje csütörtökön az MTI-vel. [Link]

Az elmúlt időszakban megjelent Magyar Közlönyök számos olyan jogszabályt tartalmaznak, melyek jelentőségük miatt nem mellőzhetőek írásunkból. Mivel a cikk tartalma az anyag mennyisége miatt így is terjedelmes, jelenleg csak a törvények ismertetésére szorítkozunk. Az áttekintett időintervallum a 2011. december 30. és 2012. január 31. közötti. [Link]

Az újonnan felvételt nyert önköltséges hallgatók számára indít szeptembertől kétpilléres ösztönzési és támogatási rendszert a Budapesti Corvinus Egyetem. [Link]

A válság, a válságadó, a gázolajáremelkedés és az áfaemelés együttes hatását élvezhette "akárki lehetek", amikor lemérte a 45 dekás Tesco Gazdaságos spenótot. Az igazán felkészült vásárló minden boltba saját zsebmérleggel érkezik, hiszen a bolti mérlegek akármit is mutathatnak.A történet egyszerű, kedves feleségem figyelmeztetett, hogy én rendkívüli módon szeretnék elmenni a helyi Tesco hipermarketbe bevásárolni, majd ő összeírja, hogy én mit … [Link]

Az ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak"; az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön tette közzé Szabó Máté álláspontját. [Link]

A patikában kapott blokkra szerdától azt is ráírják, hogy a kiváltott gyógyszerrel szemben lett volna referenciakészítmény. Az ugyanolyan hatóanyagú, legolcsóbbat tüntetik fel. A blokkon a szer neve nem szerepel, csak az ára, így a betegek szembesülhetnek azzal, mennyit spórolhattak volna. [Link]

Hat újabb áruház szerezte meg az ISO 14 001 környezetvédelmi minõsítést az Auchan áruházai közül, így a Dunakeszin, Miskolcon, Óbudán, Solymáron, Soroksáron és Szigetszentmiklóson található áruházak is rendelkeznek mostantól ezzel az elismeréssel. A vásárlók számára ez az ISO szabvány garanciát biztosít arra, hogy szigorú ellenõrzések és feltételek mellett, környezetirányítási szempontból fenntarthatóan mûködnek az áruházak. [Link]

Fokozatosan vezetik be a Magyarország elnevezéssel ellátott állami közokiratokat, mivel a január 1-én hatályba lépett új alaptörvény szerint az ország hivatalos megnevezése Magyar Köztársaság helyett Magyarország lett; a korábban kiadott okmányok továbbra is használhatóak a feltüntetett érvényességi időn belül – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében. [Link]

Több mint nyolc tonna radioaktív víz folyt el a Fukusima-1 erõmû négyes reaktorblokkjából – közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltetõ Tepco. [Link]