Internetdetektív

Biztosítás

Akár egymillióan is válthatnak biztosítót az idén

Közzétette • 2009-11-9 • Rovat: Biztosítás, Gazdaság

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hetében 70 ezren váltottak biztosítót a netrisk.hu internetes alkusznál, míg egy évvel ezelőtt 30 ezer váltásra került sor az első héten.



Új szabályok, fokozott felügyelés a kötelező gépjármű-biztosítás piacán

Közzétette • 2009-10-19 • Rovat: Biztosítás, Címlapon, Sajtóközlemények

Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe – jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.



Casco, autólopás, kárkifizetés és egy agyonhallgatott bírósági határozat

Közzétette • 2009-09-2 • Rovat: Biztosítás, Címlapon, Fogyasztóvédelem, Panaszfal, Témakínáló

Fityfenét precedensértékű a Legfelsőbb Bíróság 21592/2006/6-os számú jogerős határozata, melyben elmeszelik az OTP Garancia Biztosítót tisztességtelen szerződési feltételek miatt (teljeskörű CASCO biztosítás), és kimondják: nem kell a károsultnak sem rendőrségi nyomozást megszüntető határozatot, sem bírósági jogerős határozatát bemutatnia ahhoz, hogy a biztosító fizessen.



Megszűnhet a biztosítók gyorsított kárrendezése

Közzétette • 2009-06-21 • Rovat: Biztosítás, Gazdaság

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvényjavaslathoz – a jövő évi adócsomaghoz – olyan módosítást nyújtott be a parlament gazdasági bizottsága, hogy a biztosítók csak áfás számla ellenében fizethetnek a károsultaknak, ezzel viszont megszűnik a gyorsított kárrendezés – mondta Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.



Allianz: bankkártyás biztosításkötés átveréssel?

Közzétette • 2009-06-18 • Rovat: Biztosítás, Panaszfal, Témakínáló

Na igen, nem tudjuk még, hogy ez egyszeri alkalom vagy állandó eljárás. Ha az, akkor így próbálja az Allianz a meghirdetett 10 százalékos internetes, online fizetés kedvezményét megspórolni. A recept: az online fizetéskor a bankkártyáról leemelik a biztosítás árát, de a szerződés nem jön létre, a személyes ügyintézéskor viszont már nem érvényes a kedvezmény, merthogy már nem online történik. Szép nem? Utánajárunk?



"Pénziránytű" – GVH-MNB-PSZÁF támogatással ingyenes tájékoztató füzet az egész országban

Közzétette • 2009-06-2 • Rovat: Biztosítás, Érdekvédelem, Fogyasztóvédelem, Gazdaság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) támogatásával május végétől az Est lapok (pl.: Pesti est) különszámaként “Pénziránytű” néven tájékoztató füzet jelenik meg.



A biztosító nem fizet a vétlen sofőrnek

Közzétette • 2009-05-6 • Rovat: Biztosítás, Videó

[A tévé ügyvédje] – 2009. május 4. Mobile post sent by temaborze using Utterli.  Replies.



Sérül a jogbiztonság, ha az állam nem tudja garantálni az általa előírt szolgáltatásokat

Közzétette • 2009-04-23 • Rovat: Biztosítás, Érdekvédelem, Sajtóközlemények

Ha az állam kötelezően előírja bizonyos szolgáltatások igénybe vételét, akkor arról is gondoskodnia kell, hogy az érintettek élhessenek vele, és szolgáltató hibájából ne érje kár őket. Szabó Máté ombudsman megállapította, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének intézkedései nem voltak elégségesek abban a folyamatban, amely a MÁV Általános Biztosító Egyesület működési engedélyének visszavonásához vezettett.



Zöld biztosítási konstrukciók

Közzétette • 2009-01-20 • Rovat: Biztosítás, Sajtóközlemények

A Zurich kifejezetten a széndioxid-megkötés sajátos igényeire kialakított két új biztosítási konstrukcióval támogatja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését lehetővé tévő technológiák alkalmazását.



A MABISZ is visszaköveteli a MÁV Biztosító Egyesület ügyfelei által okozott károkat

Közzétette • 2008-12-2 • Rovat: Biztosítás, Gazdaság, Sajtóközlemények

Az ilyen jellegű kötelezettségek már elérik az 1.8 milliárd forint, amit a biztosítóknak kell összeadniuk, de végső soron az autósokat terheli.