Internetdetektív

Közélet

AAM Group: Jövőre még nagyobb meglepetést okozhatnak a költségvetésnek az EU-s projektek

Közzétette • 2010-10-19 • Rovat: Közélet, Sajtóközlemények

Mint ma ismerté vált a 2009-es deficit a várt 4 %-os érték helyett 4,4% lett. A magyarázat szerint ennek oka a 2009-es állami beruházások meglepő mértéke, amely az előzetesen vártnál 100 mrd Ft-tal lett magasabb.



Kiszolgáltatott utasok – Izland tanulsága

Közzétette • 2010-04-20 • Rovat: Közélet, Sajtóközlemények

Kósa Ádám, európai parlamenti képviselő, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság néppárti tagja a korábbinál is nyomatékosabban emelte ki egy átfogó utas jogokról szóló karta megalkotásának szükségességét.



Hagyó nélkül sem lehet más a BKV működése

Közzétette • 2010-02-3 • Rovat: Közélet, Sajtóközlemények

A volt szocialista főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Az LMP most felkínál egy olyan programot, amely megvalósításával a fővárosi közlekedési vállalat vezetői és annak felügyelői egyszerre lehetnek tisztességesek és látszódhatnak is annak. Az utasbarát megoldással ráadásul nem csak ők, hanem a fővárosiak is nyernének.



Magyarországon eddig 86-an fagytak meg

Közzétette • 2010-01-30 • Rovat: Közélet, Sajtóközlemények

Magyarországon nyolcvanhatan szenvedtek fagyhalált szeptember 1. és január 29. között, többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Magyar Szociális Fórum szombaton, az Országos Rendőr Főkapitányság tájékoztatása alapján.



Veszélyeztetett családok érdekében – fellépés a magyarországi csicskatartás ellen!

Közzétette • 2010-01-18 • Rovat: Érdekvédelem, Közélet, Sajtóközlemények

1996-ban készült tanulmány ad támpontot a magyar csicskatartás mibenlétéről. Az elmúlt évek károsulti, vagyonvesztési hullámai veszélyeztetetté tesznek családokat, időseket és gyermekeket. A politikában Országbíró Zoltán közérdek politikusként több alkalommal élt a figyelemfelhívás eszközével. Miért nem vizsgálja intenzíven a mindenkori kormány a rabszolgatartás eseteit és a minisztériumok számára még nem látható tömeget ? Mit jelent következményeiben a demokratikus országban a rasszista motívumokal rendelkező jelenség?



Tájékoztató a lakossági hitelezők Magatartási Kódexének betartatásáról

Közzétette • 2010-01-18 • Rovat: Közélet, Sajtóközlemények

A Magatartási Kódex a hitelintézeti törvény 210. § módosításával egyidejűleg – 2010. január 1-én hatályba lépett. Személyi hatálya a lakossági hitelezéssel foglalkozó pénzügyi szervezetekre, kereskedelmi bankra, jelzálog-hitelintézetre, lakás-takarékpénztárra, takarék- és hitelszövetkezetre, fióktelepre és pénzügyi vállalkozásra, ide értve lízingcégeket is – kiterjed.



A sztrájkot lezáró megállapodás értékelése a BKV menedzsment részéről

Közzétette • 2010-01-18 • Rovat: Budapest, Közélet, Sajtóközlemények

Az új ajánlat mindkét fél számára elfogadható és előnyös, mert a BKV tudja tartani az üzleti modellben elfogadott kiadások kereteit, de megtalálta azokat a “csatornákat”, amelyeken keresztül a szakszervezeteknek meg tudja adni azt, amit követelnek, ennek tartalmáról azonban a bértárgyalásokon állapodnak meg.



A fejlesztési politika elválaszthatatlan az emberi jogok védelmétől

Közzétette • 2010-01-12 • Rovat: Európai Unió, Közélet, Sajtóközlemények

A héten kezdetét vette az idén felálló Európai Bizottság biztos-jelöltjeinek európai parlamenti meghallgatása. Az első napon a fejlesztési portfólióra jelölt lett Andris Piebalgs-t hallgatta meg az EP fejlesztési szakbizottsága. A meghallgatáson számos emberi jogi kérdés is felmerült, jól szemléltetve, hogy a fejlesztési politika szorosan kapcsolódik az emberi jogok védelméhez. A biztosjelölt egyértelművé tette, hogy az [...]



Az ombudsman a fogyatékossággal élő fogvatartottak jogainak érvényesüléséről

Közzétette • 2009-12-8 • Rovat: Érdekvédelem, Közélet, Sajtóközlemények

A rendőrségi fogdák nem alkalmasak a fogyatékossággal élők elhelyezésére. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet mind a börtönkórház, mind a pszichiátria hátrányait hordozza. Nem garantáltak a kényszergyógykezelés után elbocsátott betegek további ellátásának alapvető, biztonságos feltételei. Részletek az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentéséből.



Draskovics Tibor még idén távozik a kormányból

Közzétette • 2009-12-2 • Rovat: Közélet

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani – közölte a tárca sajtóosztálya.