Internetdetektív

Meghívó – Előzetes

Tiszta forrás a Muzsikással és Jandó Jenővel

Közzétette • 2010-10-19 • Rovat: Internetdetektív, Meghívó - Előzetes, Sajtóközlemények, Témabörze

Olyan gyakran idézik a “tiszta forrás” szókapcsolatot Bartók (és Kodály) zenéje, szellemisége kapcsán, hogy mielőtt a Müpa október 24-i, egészen különleges matinékoncertjéről szó esne, álljon itt a “tiszta forrás” forrása, Bartók varázslatos Cantata profanájának utolsó versszaka:



Kisebbségek a vásznon

Közzétette • 2010-02-24 • Rovat: Meghívó - Előzetes, Sajtóközlemények

Tizenkilenc film versenyez az idén a VI. Nemzetiségi Filmszemle fődíjáért. A mustrát évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi, 2010-ben minden eddiginél több filmet neveztek be az alkotók.



Nemzetközi szeminárium versenyjoggal foglalkozó európai bírók számára

Közzétette • 2010-02-5 • Rovat: Meghívó - Előzetes, Sajtóközlemények

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közösen megalapított OECD – Magyar Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ 2010. február 12-13-án nemzetközi szemináriumot rendez versenyjoggal foglalkozó európai bírók számára.



Január 26-ától ismét látogatható a Gödöllői Királyi Kastély

Közzétette • 2010-01-12 • Rovat: Meghívó - Előzetes, Sajtóközlemények

Január 26-ától ismét látogatható a Gödöllői Királyi Kastély. A hagyományos év elejei zárva tartás alatt – amelyből idén sikerült lefaragni egy hetet – gondosan megtisztogatják a Grassalkovich-kiállítás és a királyi lakosztályok minden helyiségét és műtárgyát, s elvégzik a szükséges állagmegóvó munkálatokat.



Galériák éjszakája lesz szombaton a fővárosban

Közzétette • 2009-11-20 • Rovat: Budapest, Meghívó - Előzetes

Huszonhárom fővárosi kortárs magángaléria részvételével rendezik meg először a Galériák éjszakáját szombaton, a Budapest Art Fair elnevezésű kiállításhoz és vásárhoz kapcsolódva.



Pénteken nyit a Budapesti Karácsony a Vörösmarty téren

Közzétette • 2009-11-19 • Rovat: Meghívó - Előzetes

Tradicionális magyar étellel-itallal, népművészeti termékekkel, számos programmal, zenével és játszóházzal várja látogatóit péntektől az idén 11 éves Budapesti Karácsony a Vörösmarty téren.



Üzletemberek és kutatók a válság tanulságairól

Közzétette • 2009-11-9 • Rovat: Meghívó - Előzetes

Négyszázhatvan üzletember, logisztikai és beszerzési vezető, egyetemi oktató és hallgató vesz részt a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság idei kongresszusán Balatonalmádiban, ahol a gazdasági válsággal kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg egymással a résztvevők.



Mindenszentek és halottak napi koncertek Budapesten

Közzétette • 2009-10-30 • Rovat: Meghívó - Előzetes

A mindenszentek és halottak napja körüli időszakban rendre megszólalnak a nagy zeneszerzők gyászmiséi, elsősorban Mozart és Verdi Requiemje, de műsorra tűznek különleges, ritkán hallható darabokat is a budapesti koncerttermekben.



Az Animáció Világnapját ünneplik az Urániában

Közzétette • 2009-10-26 • Rovat: Meghívó - Előzetes

Vetítésekkel, könyvbemutatókkal, szoboravatással és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban az Animáció Világnapja alkalmából; a szerdai és szombati vetítéseken fesztiváldíjas alkotások, a harmincas és a hatvanas évek között készült hazai reklámfilmek és népszerű magyar mesefilmek lesznek láthatóak.



Deák Bill Gyula – Életmű koncert

Közzétette • 2009-10-20 • Rovat: Meghívó - Előzetes, Sajtóközlemények

Tavaly telt házas koncerttel ünnepelte 60. születésnapját, idén újabb nagyszabású fellépésre készül. A „legnégerebb hangú magyar bluesénekes” november 20-án teljes életművének legnépszerűbb dalait adja elő a Papp László Budapest Sportarénában.